Harmadik Beszéd Eddingtonban

Össze fogom foglalni amirõl szó esett az itteni beszélgetéseink során. Nem kell belemennem a részletekbe, vagy megjelölni számos célzást, de ezek a feltevések, alaposan átgondolva, felfedik részletes jelentõségüket.

Mindannyian vágyunk rá, hogy zûrzavar és bánat nélkül éljünk, hogy megszabadítsuk magunkat a küzdelemtõl, nem csak a szomszédainkkal, családunkkal, és barátainkkal kapcsolatban, de különösen magunkkal, a helyes és helytelen fogalmával, hamissal és igazzal, jóval és gonosszal kapcsolatban. Nem csak a környezetünkkel való konfliktus létezik, hanem az önmagunkban lévõ konfliktus is, amely elkerülhetetlenül tükrözõdik a társadalmi erkölcsben.

Természetesen léteznek azok a durva és buta kivételek, akik teljesen könnyelmûek, vagy féltik saját személyes biztonságukat, gondolkodás és megfontoltság nélkül élnek. Az elméjük annyira kipárnázott, annyira sérthetetlen, hogy nem engedik magukat megzavarni kétség vagy tudakozódás által. Nem engedik meg maguknak , hogy gondolkodjanak, vagy ha igen, gondolkodásuk a hagyományos vonalat követi. Nekik megvan a saját jutalmuk.

Mi azonban azokkal foglalkozunk, akik komolyan megkísérlik megérteni az életet, a maga nyomorúságaival és látszólag szüntelen konfliktusával. Azokkal foglalkozunk, akik mélyen felfogják környezetüket, keresik annak igaz jelentõségét, felfogják szenvedéseik okát, múló élvezetüket. Keresésükben összezavarodtak, vagy az élet mechanikus magyarázatában, vagy a hit, és hiedelem magyarázatában. Ezekben az ellentétes magyarázatokban az elme megragadt.

Az élet mechanikus szemlélete, elvetni mindent ami nem felfogható az érzékek számára, azt feltételezi, hogy az ember csupán a reakciók teremtménye; hogy lényének mechanizmusa reakciósorozatok által fenntartott, nem pedig forrás, vagy energia által, amely önmagában is képes cselekvés létrehozására; valamint, hogy a fejlõdése, eszméi, fogalmai és érzései, csupán a külsõ hatások eredménye; hogy minden történés oka, egyszerûen a korábban megtörtént események sorozata. És ebbõl azt következtetik, hogy szabályozván az eseményeket, és az ember erre adott reakcióját, gondolkodás és cselekvés fegyelmezése által, és propagandán keresztül, képessé teszik az embert arra, hogy megfelelõ kapcsolatot alakítson ki környezetével. Vagyis, hogy különbözõ reakcióinak fegyelmezése, és irányítása által, olyan eseményeket hoz majd létre, amely boldogságot fog adni az embernek.

Ezzel ellentétben áll a hit. Ez a nézet azt állítja, hogy az ember létezésének oka az univerzális erõ, egy erõ amely önmagában isteni, az érzékek számára felfoghatatlan. Ez a transzcendentális erõ, ez a szuperintelligencia, mindig irányít, figyel, és úgy intézkedik, hogy soha semmi sem fog történni a tudomása nélkül. Ebbõl természetes módon következik az elõre elrendeltség eszméje. Ha van egy szuperintelligencia, amely figyel, irányítja a cselekvésed, akkor te, az egyén, nem rendelkezel nagy felelõsséggel az életben. A sorsod elõre elrendelt, és így nem lehet szabad akarat. Ha nincs szabad akarat, a léleknek és halhatatlanságának nincs jelentõsége. Ha így van, akkor nincs valóság, Isten, vagy univerzális erõ. A hit lerombolja saját magát.

Az ember vacillál e két ellentétes oldal között, az élet mechanikus szemlélete és a hit között, a személy pillanatnyi hajlamától függõen. A hittõl való függés az egyik pillanatban, és az ellentettjétõl egy másikban, növeli a zûrzavarunkat és bánatunkat.

Most azt mondom, hogy van más módja létezésünk felfogásának és annak igaz megértésének. A valóság az amit az ember maga tapasztal. Nincs semmi köze az ellentétekhez, sem a hithez, sem annak elvetéséhez, ami az érzékek számára nem felfogható. Minden létezés egy energia folyamat amely egyaránt szabályozó és szabályozott. Ez az energia az önmûködõ, önfenntartó felépítményében, megalkotja saját szilárd anyagát, érzését, érzékelését, választását, és tudatát, amibõl az egyéniség keletkezik. Ez az energia egyedi minden egyénnél, minden folyamatnál, amely kezdet nélküli.

Az egyéniség vagy tudatosság ennek az egyedi energia folyamatnak az eredménye. A tudattal keveredve van a tudatlanság és a sóvárgás. Ez a tudat, akarati cselekvésekkel tartja fent magát, amelyek tudatlanságból, hajlamokból, és sóvárgásból erednek. Az egyéniségnek ez az önnfenntartó folyamata, amely egyedi, nincs kezdete, nem olyan mintha lendületet kapna egy másik erõ vagy energia által. Ez egy folyamat, amely saját akarati követelései, sóvárgásai, cselekvései által mindig önmûködõ.

Ha nagyon gondosan és mélyen átgondolod ezt, látni fogod, hogy ennek teljesen más a jelentõsége, mint az élet mechanikus, vagy hit általi szemléletének. Azok elméletek amelyek ellentéten alapulnak, azonban amit én magyaráztam nem ellentétekbõl származik. Neked mint egyénnek, magadnak kell felfedezned az igazi okát a létezésnek, a szenvedésnek és látszólagos folytonosságának. Amint mondtam, a valósag az amit az ember maga tapasztal, az ember nem tud megtapasztalni egy elméletet, egy magyarázatot. Amikor megengedjük az elmének, hogy elfogadjon egy elméletet, és hogy ezen elgondolás szerint legyen formálva, akkor lehet az embernek számos tapasztalata, de ezek nem a valóság tapasztalásából fognak származni. A hiedelem vagy a hit egy bizonyos módon formálta az elmét, és a tapasztalások amelyek ezeken alapulnak nem a valóságból származnak, mivel feltételezések és meggyõzõdések termékei. Az ilyen tapasztalatok csupán a kívánságok megvalósulásának az eredményei.

Ahoz, hogy megértsük a körülményeket, vagy megtapasztaljuk a valóságot, tisztánlátás kell. A tisztánlátás az egységbe rendezett gondolat-érzelem egy olyan állapota, amelyben minden sóvárgás, választás megszűnt, ez nem egy olyan állapot amelyet egyszerû lemondás és elfojtás idéz elõ. Minden vágy, és sóvárgás torzítja a tisztánlátást, még a valóság iránti sóvárgás is. A vágy feltételhez köti, és alakítja a gondolatot és az érzelmet, és így képtelenné teszi a közvetlen észlelésre. Ezért, ha az elme elõítéletes bármely elmélet vagy magyarázat miatt, vagy ha megragadt bármely hiedelemben, tartozzon az akármelyik valláshoz vagy filozófiához, teljesen képtelen a tisztánlátásra.

Tehát az embernek elõször figyelembe kell vennie, melyek azok a hajlamok és sóvárgások amelyek folytatják és állandóvá teszik a folyamatot. A vágy folyamatának és eredményeinek ez a mély megfigyelése, ez az állandó éberség a cselekvésben, megszabadítja az elmét és a szívet a vágytól, azoktól az önvédelmi ellenállásoktól amiket önmagának teremtett biztonsági és kényelmi okokból. Minden vágy akadályozza a tisztánlátást, minden sóvárgás torzítja az érzékelést.

Minden sóvárgás és az összes tapasztalat ami ebbõl született, alkotja meg a tudat önfenntartó folyamatát. Ez a folyamat a vágyaival és vonzalmaival, hozza létre a félelmet, és ebbõl ered a kényelem és biztonság elfogadása amit a tekintély nyújt. Többféle tekintély van: a külsõ tekintély, az ideál tekintélye, és a tapasztalat vagy emlék tekintélye.

A külsõ tekintély félelembõl születik, amely arra készteti az "elme-szívet", hogy elfogadja a vélemény kényszerét, legyen az a szomszédé, vagy vezetõé, akár szervezett hitek meggyõzõdései, amit vallásnak neveznek, a maguk rendszereivel és dogmáival. Ezek a meggyõzõdések és hiedelmek az ember lényének részeivé válnak, és tudatosan vagy más módon, az ember gondolkodása és cselekedetei a tekintély által alkotott mintához igazítja magát.

Aztán van az eszmény tekintélye, amely megakadályozza az igazi önbizalmat, ami a valóság megértésébõl származik. Mivel nem tudod megérteni ezt a küzdelmet és szenvedést, keresel egy ideált vagy eszmét, hogy átvezessen a zûrzavar és szenvedés tengerén. Ha alaposan megvizsgálod ezt az igényt látni fogod, hogy ez csupán menekülés a valóságból, a jelen konfliktusából. Azért hogy elmenekülhes a valóságból, a jelenbõl, rendelkezésedre áll az ideál tekintélye, amely idõvel és a hagyomány által megszentelté válik. Az eszmény tekintélye megakadályozza a valóság megértését.

Aztán van a tapasztalat és emlék tekintélye. Az idõ folyamatának eredményei vagyunk. Mindenki a múltból szerzi az inspirációt, útmutatást, és megértést, a múlt háttérként szerepel, a múlt a tapasztalatok tárháza, és az elme pusztán a különbözõ tapasztalatok leckéinek jegyzetévé vált. Ezek a tapasztalatok, a maguk leckéivel, emlékekké váltak és ezek az emlékek önvédelmi figyelmeztetésekké váltak. Ha mélyen megvizsgálod a tapasztalatokból nyert úgynevezett leckéket, látni fogod, hogy azok csupán ravasz vágyak az önvédelemre, amelyek a jelenben irányítanak. Ez a ravasz önvédelmi irányítás megakadályozza az élõ jelen megértését. Ily módon a tapasztalat még több leckét ad a tárházba, több emlék tudást amivel megvédheted magad megpróbáltatások idején. Azonban ha megvizsgálod ezt az úgynevezett tudást, látni fogod, hogy az nem más mint önvédelmi emlékek a jövõ számára tárolva és ami olyan tekintéllyé vált amely irányítja a cselekvést.

Tehát sóvárgás és vágy által megjelenik a félelem, és ebbõl származik a kényelem és biztonság keresése, amit a külsõ, az eszmény, és a tapasztalat tekintélyében található. Ez a tekintély különbözõ alakjaiban tartja fent az elme folyamatot, amely félelmen alapul. Figyeld meg gondolataidat, cselekedeteidet és az erkölcsöd milyenségét és látni fogod, hogy azok önvédelmi félelmen alapulnak, a maguk finom, vigasztaló tekintélyeivel. Így a félelembõl származó cselekedet mindig korlátozza önmagát, és ezzel az elme folyamat önfenntartó a saját akarati cselekedetei által.

Másképpen fogalmazva, van a vágy akarata, ami erõfeszítés, és a megértés akarata ami észlelés. A vágy akarata mindig jutalmat, nyereséget keres, és így megalkotja saját félelmét. Ezen alapszik a társadalmi erkölcs, és a spirituális törekvés pusztán kísérlet egy védelmezõ kapcsolat kialakítására a legfensõbbel. Az egyén a vágy akaratának kifejezõdése és cselekedetei folyamatában a vágy megteremti saját konfliktusát és bánatát. Ebbõl az egyén az idealizmusba, illúziókba, magyarázatokba próbál menekülni és így továbbra is fenntartja az elme folyamatot. A megértés akarata akkor jön létre amikor a vágy a mindig visszatérõ tapasztalataival eltûnik.

Amikor valóban megértjük azt a tényt, hogy nem lehet igazi tisztánlátás addig amíg a vágy akarata folytatódik, ez a megértés önmagában véget vet az elme folyamatnak. Nincs másik vagy magasabb tudat, amely véget vet ennek az elme folyamatnak, sem körülmény sem istenség nem tud véget vetni ennek az elme folyamatnak. De az elme folyamat puszta megfigyelése, annak ostoba és átlátszó természetének a puszta észlelése véget vet a folyamatnak.

Az elme folyamat önfenntartó, önmûködõ a saját tudatlansága, vonzalmai, sóvárgása által. A saját akarati vágyainak megszüntetése által kell véget vetnie önmagának. Ha mélyen megérted ennek az égész elképzelésnek a jelentõségét az elmével kapcsolatban, akkor látni fogod, hogy te nem puszta körülmény, vélemény, vagy véletlen vagy, hanem a cselekvés teremtõje, alkotója. Te teremted meg a bánatod és konfliktusod börtönét. Az akarati cselekvéseid megszûnése által jön létre a valóság, az üdvösség

Kérdezõ: Azt mondtad, hogy az elmefolyamat megértéséhez kitartó erõfeszítés kell. Hogyan értsük akkor ismételt állításodat miszerint az erõfeszítés meghiúsítja a tudatosságot?

K: Ahol a vágy erõfeszítése van, ott választás van, amelynek elõítéleten, elfogultságon kell alapulnia. A tudatosság nem választásból születik, akkor jön létre amikor észleljük a választás akaratának vagy a vágy akaratának mulandóságát.

Állandó figyelmesség és buzgó érdeklõdés által, a vágy akarata megértõdik és itt lép életbe az értelem akarata. Ahol a vágy akarata van ott az erõfeszítés helytelen, ez az erõfeszítés mindig zûrzavart, korlátokat teremt, és növeli a bánatot. A tudatosság az igazság állandó észlelése. A bánat és okának vizsgálata, nem az elméleti, hanem a valós vizsgálata tapasztalat és cselekedeten keresztül, meg fogja teremteni az "elme-szívnek" ezt az éber rugalmasságát.

Nincs ember aki nem szenved. Aki szenved erõfeszítést tesz, hogy elmeneküljön a valóságból, és ez a menekülés csak növeli a bánatot. Azonban ha csendes megfigyeléssel és türelemmel, meglátja a szenvedés igazi okát, ez a meglátás önmagában feloldja a szenvedés okát.

Kérdezõ: Még mindig olyan hajthatatlan vagy a szertartásokkal és a Teozófiai Társulattal kapcsolatos szemléletedben?

K: Ha egy cselekedetet egyszer teljesen ostobának találsz soha nem térsz vissza hozzá. Ha mélyen érzékeled, mint én tettem, a szertartások teljes ostobaságát, akkor annak nem lehet rád többé befolyása. Sem vélemény, legyen az bármennyi emberé, sem tekintély, legyen az hagyomány vagy környezet általi, nem tudja meggyõzni azt aki felfogta annak értéktelenségét. Azonban amíg az ember nem látja át teljesen a szertartások jelentõségét, addig van vissza út. Ugyanez a helyzet a Teozófiai Társulat tekintetében is. A szervezett hit eszméje, a tekintélyeivel, propagandájával, megtérítésével és kizsákmányolásával számomra alapvetõen gonosz.

Nem fontos mit gondolok a Teozófiai Társulatról. Az a fontos, hogy te magad találd meg az igazat, a valóságot (nem azt amit valóságnak szeretnél) és az, hogy minden kétség nélkül megértsd a valóságot, az igazat. Minden vágytól megszabadulva kell azt elérned, megszabadulva minden biztonság és kényelem iránti vágytól. Egyedül ekkor van lehetõséged észlelni azt ami van. De mivel a legtöbb embert befolyásolja a vágy, azáltal hogy biztonság és kényelem után sóvárognak, akár földi akár túlvilági, teljesen képtelenek az igazi érzékelésre.

Mielõtt meg tudod érteni az igazságot, akár a Teozófiai Társulat akár más szervezetek tanításaiban, elõször azt kell megfigyelned, hogy megszabadultál-e a vágytól. Ha nem akkor ezek a szervezetek a hiedelmeikkel kizsákmányolásod eszközeivé fognak válni. Ha csupán a tanításaikat figyeled, akkor elveszel a véleményekben, magyarázatokban. Tehát elõször figyeld meg a vágy folyamatát, amely eltorzítja az észlelést fenntartja az elme folyamatot és táplálja a félelmet. Akkor ezek a rendszerek, ezek a szervezetek, a hiedelmeikkel, fenyegetésükkel, és szertartásaikkal elvesztik minden jelentõségüket.

Sajnos nem az alapoknál kezdjük. Azt gondoljuk, hogy a rendszerek és szervezetek segíteni fognak megszabadulni elõítéleteinktõl, bánatunktól, és konfliktusainktól. Azt gondoljuk, hogy megszabadítanak majd korlátainktól és így rajtuk keresztül próbáljuk megérteni a valóságot. Ez soha sem történt még meg és nem is fog. Sem hit sem szervezet nem tudja megszabadítani az embert a vágytól és annak félelmeitõl, gyötrelmeitõl.

Kérdezõ: Mit gondolsz mi fog történni a lelkeddel miután a tested meghal?

K: Ha a kérdezõ megvizsgálja mi késztette, hogy feltegye ezt a kérdést látni fogja, hogy a félelem. Nincs beteljesedés, nincs boldogság a jelenben, tehát egy jövõbeli élet boldogságára és lehetõségeire áhítozik. Más szóval az elme kérdezi önmagát vajon fog-e folytatódni. Ahhoz, hogy megértsük a folytatás iránti vágyának jelentõségét, meg kell értenünk mi az elme.

Amint már magyarázni próbáltam, a hit lerombolja saját elméletét a lélekkel kapcsolatban. A hit azt állítja, hogy van egy univerzális erõ, egy felsõbb valóság az emberen kívül, amely irányítja, vezérli az ember létezését és meghatározza jövõjét. Ez az eszme, ha jól átgondolod, eltörli a lélek eszméjét. Ha nincs lélek, akkor az élet mechanikus szemlélete felé fordulsz és ekkor megragadsz az ellentétekben. Az igazság nem az ellentétekben létezik. Ha teljesen megérted az ellentétek értelmét, jelentõségükkel együtt, akkor tisztán fogod látni az elme igazi mûködését. Akkor látni fogod, hogy ez a vágy folyamata, amely félelembe burkolózik, és így tartja fent magát önmagán keresztül. Ez a félelem készteti az elmét, hogy megkérdezze magától van-e folytatása, vajon fog-e élni a test halála után. Az igazi kérdés tehát az, hogy ez a korlátozottság, az elme, az ego tapasztalatok sokaságán keresztül haladva, leckéjüket gyûjtögetvén tökéletessé válhatnak-e végül. Tökéletessé válhat-e az önzés az idõ múlásával tapasztalatok által? Az elme folyamat nagyobbá válhat, kiterjedtebbé, önzésben és korlátozottságban erõsebbé, magához ragadva más korlátokat és önzés elemeket. De az biztos, hogy ez a folyamat az elme folyamat marad, akármennyire kiterjedt, dicsõített és megszépített.

Az, hogy vajon ez a folyamat folytatódik-e vagy véget ér, az egyén felfogásától függ. Amikor mélyen megérted, hogy az elmefolyamat a saját korlátoltsága, saját sóvárgásának akarati tevékenysége által tartaja fent magát, az erkölcsöd, az élethez való hozzáállásod alapvetõ változáson megy keresztül. Ebben van a valóság, az üdvösség.

Tudok magyarázatokat adni a létezés és bánat okait illetõen. Azonban az aki magyarázatot keres, nem fogja megérteni a valóságot. A definíciók és magyarázatok csupán felhõként elsötétítik az észlelést. Ez az elmefolyamat amirõl beszéltem számodra csak egy elmélet lehet. Ahhoz, hogy meglásd ennek valóságát gyakorolnod és tapasztalnod kell. Ahhoz, hogy gyakorold kritikusan kell megközelítened, elemezned kell és kísérletezned kell vele. Ennek az intelligens megértése önmagában meghozza a helyes cselekvést.

1936 június 16

Fõlap